A francia Eldorádó – Tautavel

Miután elhagytuk a francia lápvidéket és Spanyolország felé vettük az irányt, az esti tájban két dolog zsizsegett igazán: a természet és a prostituált. Bárhol is próbáltunk megállni, a kettő közül valamelyik mindig keresztbe tett: hol a tenger mosta el az áhított parkolót, hol pedig az örömlányok lepték el a kocsi auráját. Az előjáték dacára végül megtaláltuk az áhított mézescsuprot és olyan helyre érkeztünk, mely egy többnapos misét is megért.

rundebella-francia-7624

Tautavel egy apró katalán város, mely az egyik első európai ősember maradvánnyal büszkélkedhet. A Homo erectus tautavelensis tudta mitől döglik a légy, gyönyörű környezetben élte mindennapjait, és a hegyekkel körbeölelt táj a mai napig fantasztikus panorámával kedveskedik az ember szépérzékének.

rundebella-francia-7690

rundebella-francia-7674

A település főleg a francia turistákra rendezkedett be, a környéken hiába van minden kitáblázva, azt kizárólag csak az értheti, aki beszéli a nyelvet. Mivel sokszor kedves gyermekrajzokkal illusztrálták a szövegeket, azt sikerült leszűrnünk, hogy a városka nagy hangsúlyt fektet az ősemberekre és a borokra, valamint 1947-ben tartottak egy őrült nagy bulit, melyről még fotódokumentáció is készült.

rundebella-francia-7693

rundebella-f-01

rundebella-f-03

Aki lakóautóval utazgat, annak igazi paradicsom a város, a helyiek nagy ívben tesznek rá, hogy ki hol parkol, ellenben sok nyilvános vécével kedveskednek mindenkinek, aki szereti. A Pireneusok árnyékában fekvő település igazi örömtanya a természet kedvelőinek, ahol hegyek, szurdokok és folyók közül lehet csemegézni. Mi is felcaplattunk a Tautavel fölötti várromhoz, ahol az elképesztő kilátás és az egykori erőd titkos zegzugai tették fel az i-re a pontot. A félkopasz sziklák – Arcohoz hasonlóan – rajokban vonzzák a sziklamászókat és a via ferratákra szakosodott turistákat.

rundebella-francia-7604

rundebella-francia-7632

rundebella-francia-7656

rundebella-francia-7639

A várostól csupán három kilométerre igazi kincsesbánya rejtőzik, egy folyóval átszakított szurdok képében. Az odáig vezető gyalogút minden egyes porcikája képeslapért sikolt: a Pireneusok havas csúcsai, az arany színben pomádézó szőlőtőkék és az azt metsző kantáros bácsik, a tar francia hegyek után mindketten elismerően füttyentettünk. A szurdok volt a cseresznye a habon és a közte csordogáló víz nagyon csábított rá, hogy megmártózzunk benne. Sajnos, miután a folyóba dugott lábfejünk hamar fagyás közeli állapotba került, lemondtunk a tervről, de a fölötte lévő sziklákon így is élvezet volt randalírozni. Voltak, akik nagyban csinálták: a szurdok tetején több sziklamászó ficánkolt.

rundebella-f-05

rundebella-francia-7775

dsc_1774

Tautavel városának minden egyes sarkát aranyba kellene foglalni, annyira bájos. A kamuflázs tornyú mini templom, az ismeretlenül is rendszeresen köszönő helyiek, a szűk kis utcák, melynek minden centijére padokat tettek a kényelem érdekében és a helységet körbeölelő hegyek, mind üdítő hatással voltak ránk és nagyon szerettünk itt lenni.

rundebella-francia-7784

rundebella-francia-7699

rundebella-f-04

rundebella-f-02

Úgy tűnt, a hely is kedvelt minket: a kis településen – ahol még a bolt is akkora, mint a lakókocsink fele – belefutottunk a Pireneusok falvainak valószínűleg egyetlen autórádió szerelőjébe. Kézzel-lábbal sikerült elmagyaráznunk némaságba borult hangrendszerünk problémáját, és a szakember kiderítette a baj forrását. Pénzt nem fogadott el, ellenben jó utat kívánt a továbbiakban.

rundebella-francia-7668

rundebella-f-06

Tautavel változatos környezeti adottságainak köszönhetően a kirándulók igazi ínyence, de a borkedvelők is lubickolhatnak a helyi kínálatban. Akit érdekelnek az ősemberek és tud franciául annak irány az erre specializálódott múzeum, ahol egy interaktív kiállítás keretein belül szőrös papírmasék mesélnek a történelemről. Amennyiben nem lakóautós az ember, a városban kiépült mobilház parkban mindenféle földi jó várja.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s